Január 20-án nyilvánosságra hozták a 2012-es felvételi keretszámokat. Ennek értelmében idén 19 ezerrel kevesebben kerülhetnek be a felsőoktatásba állami támogatással, s azon kevesek, akik bejutnak sem biztos, hogy örülhetnek. Az ösztöndíjas hallgatók ugyanis szerződést kötnek az Oktatási Hivatallal, melyben kötelezik magukat arra, hogy a képzési idő másfélszeres ideje alatt megszerzik diplomájukat, majd a diplomaszerzést követő 20 éven belül a támogatási idő legalább kétszeresére Magyarországon vállalnak munkát (alapképzés esetén ez jelenleg 6 évet jelent), ellenkező esetben visszafizetik az állami ösztöndíj, vagy részösztöndíj felének megfelelő összeget. Kérdés el tudsz- e majd helyezkedni a szakmádban Magyarországon, mert ezt sajnos garantálni senki nem tudja.
A legtöbb jelentkező számára marad az önköltséges képzés, már akinek van miből: a bölcsész szakokra 230-400 ezer Ft közötti összeget kell kipengetni félévenként, míg egy általános orvos vagy fogorvos képzéséért 1 millió Ft körüli összeget is elkérhetnek. A te szüleid mennyit bírnak ebből vállalni és meddig? Ha igazán tanulni akarsz, külföldi munkával megszerezheted rá a pénzt. Mi vállaljuk, hogy angolból 1-2-3 hónap alatt felkészítünk olyan szinten, hogy megálld a helyed egy angol nyelvű állásinterjún.
Ha pedig a hazai számok tükrében inkább külföldi főiskolán, egyetemen szeretnél szerencsét próbálni, de az angolod nem elegendő hozzá, arra is tudunk megoldást.